Monday, January 10, 2022

Családi házak tetőfelújítása

Egyre többen választják felújításnál, illetve új tetőfedésnél a cserepeslemezzel történő megoldást. Nem véletlen, hiszen egy tartós, esztétikus és pénztárcabarát tetőfedési alternatíva, amely ráadásul gyorsan kivitelezhető. A cserepeslemezről tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható. Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedést cserepeslemezzel kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni. Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti. A cserepeslemezről fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége. A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható. Hátrányaként emlegetik, azonban könnyen orvosolható a cserepestető „zajossága", valamint a jó hővezető képessége miatt kialakuló nyári magas belső hőmérsékleti problémák. A megoldás a szakszerűen kivitelezett, minőségi szigetelés. Ezzel nem csak minimálisra csökkenthető vagy teljesen megszüntethető az esőcseppek okozta zaj, de a belső hőmérséklet is állandó optimális szinten tartható. Forduljon hozzánk bizalommal! Szakértő Csapatunkkal nagy múltú szakmai tapasztalattal precízen, a határidőket pontosan betartva, garanciálisan végezzük el tetője felújítását!

Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Családi házak tetőfelújítása Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Családi házak tetőfelújítása



Tetőfedő és bádogos
A hagyományos tetőcserép az egyik legrégebbi építőanyag, s népszerűsége napjainkban is töretlen. A hosszú évek tapasztalatai hozzásegítették a gyártókat, hogy ma már kiemelkedően jó minőségű és garantáltan időtálló, tartós cserepeket kínáljanak vevőik számára. A klasszikus típusú épületekhez a legjobban a kerámia vagy beton tetőcserepet ajánljuk, melyek közül az épülethez illő stílusú és színű termékeket érdemes kiválasztani.
Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Tetőfedő és bádogos Szada Tetőfedés és Bádogozás azonnali kezdéssel - Tetőfedő és bádogos Szada KWae7390e78380235235705ecb787278ef

No comments:

Post a Comment

Redőnykapu: Tökéletes választás otthonába és irodájába

 A redőnykapu egyre népszerűbb választássá válik mind otthonok, mind irodák bejárataként. Ennek nem csupán esztétikai okai vannak, de számos...